Ismerje meg Ön is az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő 29"-os kerékkel szerelt MTB-ok világát! Mindent tudnak, amit 26"-os kerekű társaik. Sőt annál sokkal többet.

 

 

Erős felépítés, komoly kiegészítők, rendkívüli terhelhetőség és sohasem látott terepteljesítmény.

 

 

A hasonlóságokat már említettük. Most lássuk a különbségeket. Szinte csak előnyöket lehet felsorolni a kistestvérekhez képest, de természetesen nem minden habostorta, így pár gyengeség is jelentkezik.

 

ELŐNYŐK:

 

Előnyei gyakorlatilag mind a nagyobb kerékátmérőből adódnak, ezek a jobb gördülés,tapadás és a lendület.

 

Gördülés: 

A nagyobb kerékméret könnyebben gördül át a talaj egyenetlenségein, ezért sem a kerékpár sem a kormány nem ráz annyira, sokkal símábban gurul. Felfelé mászásnál nem kell annyit kerülgetni a kisebb akadályokat, mert a kerék leküzdi őket helyettünk. Lefelé gurulásnál pedig, sokkal nagyobb sebességgel haladhatunk, nagyobb biztonság mellett. Arról se feledkezzünk meg, hogy felütéses defekteknek is ritkábban esünk áldozatul, mert laposabb szögben találkozik a gumival az kő, gyökér és egyéb dolgok.

 

 

Tapadás:

Azonos ballonosság mellett a gumik hosszabb felületen érintkeznek a talajjal, így úgy gondoljuk egyértelmű, hogy jobban tapadnak. A tapadás felfelé és lefelé is sokat segíthet. Lefelé a kanyarokban és a féktávokon is sokkal több tartalékkal rendelkezünk, ha kicsit elnéztünk valalmit, így könyebb a korrigálás.

 

 

Lendület:

Ismét egy jótékony hatása a nagy kerekeknek. A súlyosabb keréknek nagyobb lendülete van, és az átadott energiát tovább tartja magában, így kevesebb energia kell a tekeréshez. Illetvejobban tartja a sebességet is.

 

 

 

HÁTRÁNYOK:

 

 

Ezek voltak a vitathatalan előnyők. Most jöjjenek a hátrányok, amik viszont szubjektívek, tehát kinek az, kinek nem:

 

 

Ugyancsak a tömegből adódó rosszabb gyorsíthatóság. Nem annyira rugalmas a 29" bringa, mint 26" társai, viszont ha egyszer belelendült....

 

 

Rugalmasabbnak érződnek a kerekek a hosszabb küllő és a nagyobb felniátmérő miatt. De ez inkább csak fizikai megközelítés. A terepen nem sokat lehet ebből érzékelni.

 

 

nagyobb súly is csak a gramm mániásoknak lehet fontos. Egy 29"-os komplett bringa körülbelül 1kg-al lehet nehezebb ugyanolyan felszereltségű társánál.

 

 

Döntse el mindenki maga, hogy belevágna-e ebbe az újdonságba vagy sem. Meleg szívvel tudjuk ajánlani, minden hegyi kerékpárosnak, a tévhittel ellentétben nem csak a magasabbaknak. Egy teljesen új érzést ad, az eddigiekhez képest...

 

 

Haladjon Ön is a korral! Jöjjön el, és próbálja ki a Specialized és a Rockmachine 29er montijait!

 

Kiemelten szeretnénk ajánlani a Rockmachine 2012-es új modelljét a Tsunami 90 29"-t, mely tökéletes iskolapéldája a fenntebb lerítaknak. Ritchey Comp kiegészítőivel, Shimano 3x10sebességes SLX meghajtásával és RockShox villájával a legmagasabb igényeket is kielégíti földön, vízben, levegőben. cool

 

A tartalom a Vitál Club Kft. szellemi terméke. Felhasználása csak a pontos forrás megjelölésével lehetséges.