Kerékpár Hajtány vagy futóbicikli, Sixteam 12" sárga, műanyagkerekes, tömlős
A Sixteam család legifjabb tagja. Acélvázas, tömlős és golyóscsapágyas kerekekkel, hátsó patkófékkal rendelkezik. Nyereg és kormánymagassága állítható.
A tréning bike vagy hajtány vagy tovalöködő - nevezzük bárhogy - kiváló tanuló eszköz csemetéinknek. Ezzel, játszva megtanulnak egyensúlyozni, majd amikor eljön az ideje, könnyedén átszállnak valódi bringáikra! Ráadásul a tanuló folyamat biztonságos, hiszen lábbal löködik magukat, azaz folyamatos és direkt a kapcsolat a talajjal, így viszonylag ritkán esnek el és ütik meg magukat. Nem elhanyagolható a szülők szempontja sem, hiszen elfelejthető a seprünyelezés...
Kerékpárt szeretne vásárolni a kis porontynak, viszont semmilyen extra szolgáltatásra nincsen szüksége a kisbringán? Nem kell tovább keresgélnie, itt a Hauser kicsi delfinje. Hazánk egyik legrégibb kerékpárgyártójának a gyerekkerékpárja ez, ami szavatolja a jó minőséget és időtállóságot! Az ára pedig nem több, mintha egy nagyáruházi kisbicaj címkéjét nézné. Ugye nem is nehéz már a választás?
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezve adunk át, és ez vonatkozik a gyerekkerékpárokra is. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
Mindenki kedvencjapánc cicája elől nem menekültek a kerékpárok sem. A HelloKitty márkára jellemző pazar dizájn és kíváló minőség jellemzi.
A jól megszokott gyerekbringás kiegészítők mellett, jár hozzá egy nyeregtáska és kosár, melyekbe plüssállatka, baba és bármilyen másjáték is elfér, illetve nem feledkezhetünk meg a Kitty-sdudáról sem.
A kerékpár váza alacsonyépítésű, így növeli a biztonságot, hogy gyermekünk még véletlenül se üthesse meg magát. A kerékpározást a kényelmesnyereg, a finom tapintású markolat és a könnyen kezelhető fékkar teszik teljessé.
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezve adunk át, és ez vonatkozik a gyerekkerékpárokra is. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
Kerékpárt szeretne vásárolni a gyerkőcnek? Olyanra lenne szüksége, ami csinosmégsem annyira hivalkodó, és még bírja is a"kiképzést"? Nem kell tovább keresgélnie, itt a HauserLili-je. Hazánk egyik legrégibbkerékpárgyártójának a gyerekkerékpárja ez, ami szavatolja a jó minőséget és időtállóságot! Ugye nem is nehéz már a választás?
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezveadunkát, és ez vonatkozik a gyerekkerékpárokra is. A garanciálisügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
Mindenki kedvencjapánc cicája elől nem menekültek a kerékpárok sem. A HelloKitty márkára jellemző pazar dizájn és kíváló minőség jellemzi.
A jól megszokott gyerekbringás kiegészítők mellett, jár hozzá egy nyeregtáska és kosár, melyekbe plüssállatka, baba és bármilyen másjáték is elfér, illetve nem feledkezhetünk meg a Kitty-sdudáról sem.
A kerékpár váza alacsonyépítésű, cruiser jellegű hajlított csöves, így növeli a biztonságot, hogy gyermekünk még véletlenül se üthesse meg magát. A kerékpározást a kényelmesnyereg, a finom tapintású markolat és a könnyen kezelhető fékkar teszik teljessé.
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezve adunk át, és ez vonatkozik a gyerekkerékpárokra is. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
Kerékpár 24 Schwinn ATB BOSS női narancs/fekete 18seb.
Hagyomány, modern dizájn és minőség! Ez a Schwinn-Csepel.
Nagyszerű trekking kerékpár a fiatalabb korosztály számára. 18 sebességes, hátulpozícionált váltórendszere révén szinte bármilyen emelkedőt leküzdhetünk vele. A váltás könnyed, és pillanatoik alatt megtörténik. Marok váltókarjai miatt a gyerekek számára is könnyen elsajátítható a használata. Lehet akár az első váltós kerékpár. Ha feljutottunk a dombra, akkor a remekül adagolható és nagy fékhatást biztosító V-fék rendszerével , a lejtők alján megállni sem lesz nehész.
Hosszabb-rövidebb túrákhoz, városban való közlekedéshez például iskolábajáráshozajánljuk. Csomagtartóján elfér egy hátizsák vagy bármilyen nagyobb táska is. Fém sárvédői nagy merevséggel állnak ellen a felcsapódó víznek-sárnak.
Ne feledje! Minden új kerékpárt üzembehelyezve adunk át, annak díját elengedjük. Fontos még, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig biztosítunk egy 30%-os szervízdíj kedvezményt.
Hagyomány, modern dizájn és minőség! Ez a Schwinn-Csepel.
Nagyszerű trekking kerékpár a fiatalabb korosztály számára. 18 sebességes, hátul pozícionált váltórendszere révén szinte bármilyen emelkedőt leküzdhetünk vele. A váltás könnyed, és pillanatoik alatt megtörténik. Marok váltókarjai miatt a gyerekek számára is könnyen elsajátítható a használata. Lehet akár az első váltós kerékpár. Ha feljutottunk a dombra, akkor a remekül adagolható és nagy fékhatást biztosító V-fék rendszerével , a lejtők alján megállni sem lesz nehész.
Hosszabb-rövidebb túrákhoz, városban való közlekedéshez például iskolábajáráshoz ajánljuk. Csomagtartóján elfér egy hátizsák vagy bármilyen nagyobb táska is. Fém sárvédői nagy merevséggel állnak ellen a felcsapódó víznek-sárnak.
Ne feledje! Minden új kerékpárt üzembehelyezve adunk át, annak díját elengedjük. Fontos még, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig biztosítunk egy 30%-os szervízdíj kedvezményt.
Kerékpár 26 Neuzer Venezia 6sebességes city királykék
Egyszerűség és nagyszerűségNeuzer módra. Mindent tud, amit egy városi bringának kell. 6 sebességes Shimano váltórendszerével, városban ritkán adódhat olyan helyzet, amikor a 6 fokozat már nem elegendő. A kerékpár felszereltsége is a városi bringákat tükrözi. Pálcás sárvédő, csomagtartó, teljes láncvédő. A kormány és a kormányszár emelt, komfortos kialakítású, így majdnem teljesen egyenes háttal tudunk kerékpározni. Ha a bringát kiegészítjük egy első vagy egy hátsó kosárral, akkor kíváló társunk lehet a mindennapi bevásárláshoz is.
Ajánljuk városi közlekedésre és bevásárláshoz.
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezveadunkát. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
Belépő szint a trekking kategóriába.7 sebességes Shimano váltórendszer és nagy 28"-os kerekek, melyek együtt segítik elő a könnyű előrejutást. Minden "trekkinges" kiegészítővel rendelkezik. Úgymint pálcás sárvédő, teljes láncvédő, csomagtartó és a kényelmet fokozó emelt kormány és kormányszár. Dizájnja fiatalos és mindenképpen szemet gyönyörködtető. Kiválasztásánál tartsuk szem előtt, hogy a 7 sebességi fokozat hosszútávú túrákon kezdőknek kevésnek bizonyulhat, de rövidebb távon (20-40km) éppen elég.
Ajánljuk városiközlekedésre, rövidtávútúrákhoz, bevásárláshoz és a gyerekekkel való kerékpározáshoz.
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezveadunkát. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
Belépő a cross kategóriába, a Kellys jóvoltából. VIsszafogott, de mégis mutatósdizájn, Shimanováltórendszer, acél merevvilla. Ezek röviden azok a jellemzők, amit nyújt önnek ez a kerékpár.
De mire lehet használni egy ilyen bicajt? A gondtalansuhanásélményét garantálja városban vagy az ország útjain. Ha felszereli kiegészítőkkel, akkor akár még egy sportostúrabringa is varázsolható belőle.
Ajánljuk napiinágzóknak, akik lecserélnék a városi kerékpárjukat egy sportosabbra.
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezveadunkát. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
Kerékpár Cross Caprine Cross Two női vil.kék/ezüst
Cross bringa magyarmódra. A legendás Caprine márka pár éve előállt, a számukra addig ismeretlen cross kategóriájú kerékpárjaival, és azóta is folyamatos fejlődnek. A CrossTwo a Caprine legjobban felszerelt cross kerékpárja, lélegzetelállítókülsővel és rendkívülialkatrészösszeállítással. Minden a prémium igényeihez lett igazítva. Nyugati márkákat meghazudtolóan kényelmes ugyanakkor sportosvázgeometriával rendelkeznek. Mindezt kiegészítik a végletekig átgonodlt alkatrészspecfiikációval, hogy minden apró részelt is rendben legyen. Az utóbbi években a Cross Two már felveszi a versenyt a nyugati márkák cross bringáival is, mind a külsejét, mind a műszaki tartalmát tekintve.
Ajánljuk hobby vagy sportkerékpárosoknak, aszfaltra és erdei ösvényekre egyaránt. Ha trekking ruhába öltözteti, egy rendkívüli sportostúrakerékpárt varázsolhat belőle!
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezveadunkát. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
A KellysAxis a legszerényebb felszereltésgű hidraulikustárcsafékkel szerelt cross bringa a szlovák cég kínálatából. Az elképzelésük valószínűleg az lehetett, hogy elérhetővé tegyék a tárcsaféket a középkategóriában is. A koncepció nagyszerűen sikerült, mivel ott szűkítettek a bringa tudásán, ahol nem annyira feltűnő, illetve lényeges, és ott javítottak rajta, ahol szembetűnő és ahol a felhasználóiélményt, használhatóságot javítja.
A váltórendszer apróbb egyszerüsítésen esett át, de nem meglepő módon maradtak a japán Shimano cég alkatrészeinél, így a megbízhtóság és a pontosság terén mit sem változott. A fékrendszer viszont a prémium kategóriát idézi. A kerékpárt Shimanohidraulikustárcsafékekkel szerelték fel, mely minden időjárási körülmény között biztosítja a remek fékezhetőséget és kiváló adagolhatóságot.
Ajánljuk hobbykerékpárosoknak, akik szeretik a hosszabbtúrákat vagy az erdeikirándulásokat, és a száguldást.
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezveadunkát. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
Kategóriájának egyik legkomolyabban felszerelt szereplője. Minden körülmények között megállja a helyét, legyen szó bármilyen felhasználási terülteről. Tökéletes társ nagyobb lélgezetvételű túrákhoz, könnyebb terepen való bringázáshoz, vagy csak egyszerű A-ból B pontba való eljutáshoz is. Vázgeometriája a sportos, hobby felhasználáshoz igazodik, tehát rendkívül könnyen kormányozható, mozgékony és a lehető legtöbb energiát tudjuk vele átvinni a kerekekre. Váza lehetővé teszi pálcás sárvédő és csomagtartó felszerelését, így ha kedvünk tartja, egy sportos túragépet is varázsolhatunk belőle.
27 sebességes Shimano váltórendszerével, nem találkozhatunk olyan helyzettel, hogy ne lenne egy megfelelő áttétel. Suntour NCX könnyített trekking teleszkópja a gyártó felső-közép kategóriáját képviseli, 75mm rugóút és kikapcsolható hidraulikus lock-out segít minket a száguldásban. A Shimano M445-ös hidraulikus tárcsafékek pedig, a száguldás biztonságos megszakításában.
Ajánljuk mindenkinek, aki egy sportos mindenre használható kerékpárt szeretne birtokolni, és sok szép percet eltölteni a nyergében.
Belépő a cross bringák felős kategóriájába. A kerékpáron a Shimano2011-es fejlesztésű Alvio váltórendszere foglal helyet. Ezzel 27 elméleti sebességifokozat közül tudunk választani, ami több mint elégséges bármilyen akadály leküzdéséhez. A egyenetlenségek kisimításához Kellys-ék a SuntourNEX teleszkópját hívták segítségül, mely 75mm-es mozgással és hidraulikusan működő Lockout-al támogat minket úttalan útjaink során.
A kerékpár kiegészítői a Kellys saját márkájának a KLS-nek a Cross és Expert szériájából valók, amik tökéletesen illeszkednek a kerékpár geometriájához, hiszen hozzá lett tervezve.
Ajánljuk hobby és sport felhasználásra, úttalanutakra és hosszútávú túrázáshoz.
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezveadunkát. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
A cross kategória egyik kiemelkedő darabja. Felszereltsége és alkatrészösszeállítása alkalmassá teszi kemény sportolás szerű felhasználásra is. A sportosvázgeometriával, a hidraulikustárcsafék rendszerrel és a profi30sebességsváltószettel nincs leküzdhetetlen akadály. A Kellys mindezt megfűszerezte a vékony, könnyen gördülő 28-as kerekekkel. Az eredmény egy rendkívül sokoldalúan használható kerékpár lett.
Integrált tengelyes Shimano hajtóműve rendkívüli merevséggel és kiválóerőátvitellel ruházza fel a bringát. Mivel ennyire jól hajtható és kis súlya miatt jól gyorsítható, a megállásról is gondoskodni kellett. A Kellys ehhez ugynacsak a Shimanotárcsafékrendszerét hívta segítségül, mely nagy fékerővel és remek adagolhatósággal segíti a megállást. A bringán a ShimanoSLX váltórendszere kapott helyet, mely bőséggel kiszolgálja a cross kategória által támasztott igényeket, és a 30 elméleti sebességifokozat minden helyzetben elégséges.
Ajánljuk sportolni vágyó kerékpárosokank, vagy olyanoknak, akik lecserélnék profi mountainbikejukat egy gyosabb gépre.
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezveadunkát. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
A cross kategória egyik kiemelkedő darabja, az Exquisite Disc kicsit "butított" változata. Felszereltsége és alkatrészösszeállítása alkalmassá teszi sportolás szerű felhasználásra is. A sportosvázgeometriával, a nagyszerű V-fék rendszerrel és frissen fejlesztett 27sebességesváltószettel szinte nincs leküzdhetetlen akadály.
Szintén új fejlesztés a kerékpár Shimano hajtóműve, mely merevséggel és jó erőátvitellel ruházza fel a bringát. Mivel nagyon jól hajtható és kis súlya miatt jól gyorsítható, a megállásról is gondoskodni kellett. A Kellys egy már hagyományosnak tekinthető V-fék rendszerrel ruházta fel a bringát, ami megbízhatóan teszi a dolgát. Ha a fékbetéteket kicseréljük egy speciálisra, akkor még esőben és sárban is marad elég fékerőnk a megálláshoz. Mint már említettük a friss fejlesztésű ShimanoAlivio váltórendszerét kapta a bringa, mely szinte minden esetben kiszolgálja a cross kategória által támasztott igényeket, és 27 elméleti sebességifokozattal rendelkezik.
Ajánljuk sportolni vágyó vagy hobbysta kerékpárosokank, vagy olyanoknak, akik lecserélnék profi mountainbikejukat egy gyosabb gépre.
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezveadunkát. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
Sport cross vázgeometria, német Magura hidraulikus abroncsfékek, Shimano Alivio/XT 3x9 sebességes váltórendszer, Suntour légrugós teleszkóp. Mi kell még? Ja, csak hab a tortán a Kellys Cross/Expert kiegészítők, úgymint kormány, kormányszár nyeregcső. Mindezt a Kellystől jól megszokott jövőbe mutató designal, átgondoltsággal és profi tervezéssel.
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezveadunkát. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
A Kellys cross kategóriájának évek óta legnépszerűbb tagja. Köszönheti ezt szinte egyedülálló ár-érték arányának, remek dizájnjának és megbízhatóságának. A kerékpár teleszkóppal van felszerelve, hogy kisimítsa az út egyenetelenségeit, így kímélveizületeinket. A bringa 21 sebességes Shimanováltórendszerrel rendelkezik, mely mindig pontos és gyors váltásokat garantál. A kerékpár kiegészítői szintén a Kellys-től megszokott kíválóminőséget képviseli, és természetesen dizájnban is illeszkednek a kerékpárhoz.
Ajánljuk hobbykerékpárosoknak, akik lecserélnék régi mountainbikejukat, de nem szeretnnek lemondani az erdei utak nyújtotta élményekről, vagy olyanoknak, akik szertnének egy sportos túrabringát.
Ne feledje, minden kerékpárt üzembehelyezve adunk át. A garanciális ügyintézés is helyben történik, tehát nem kell mindenfelé rohangálni, ha valami probléma merül fel. Ugynacsak nem elhanyagolható, hogy a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig minden szervízdíjból 30% kedvezményt adunk.
Bemutatjuk a Kellys Gammát-ot, a tavalyi év egyik sikermodelljét.
Sikerének egyszerű az oka. A Kellys kerékpárok évek óta a szinte legjobb ár-érték arányukról híresek a prémium kategóriában. De szinte minidg szültetik egy-egy modell, ami mindenképpen kiemelkedik az átlagból. Továbbá, jövőbemutató design és maximalista tervezés áll a kerékpár mögött.
24 sebességes Shimano erőátviteli rendszer található a kerékpáron, még a hajtóművet is beleértve. Könnyen kezelhető EZ-Fire váltókar segít minket a váltásokban, és ez a fékkarar is egyben. Teleszkópja kikapcsolható, hogy az emelkedőkön a legkevesebb hajtási erő vesszen el. Kiegészítók terén pedig kénylemes nyereg és állítható szögű kormányszár fokozza komfortunkat.
Ne feledje, az újonnan vásárolt kerékpárokat kizárólag üzembe helyezve adjuk át, melynek költségét elengedjük. Továbbá, a nálunk vásárolt kerékpárok élete végéig 30% kedvezményt biztosítunk a munkadíjakból.
Agydinamó Shimano Nexus 6V/2,4W 36l anyás ezüst DH2R35 csatlakozó nélkül, rollerfékhez is
A kerékpáron használt dinamó mindenki számára ismerős megoldás. A hagyományos megoldás továbbgondolása az agydinamó. Mindenelőnnyel rendelkezik, és szinte nulla hátránnyal a régi megoldáshoz képest.
Alig fogja vissza a kereket, halk és nagy teljesítményű. Az agydinamó felszerelhető a Shimano által kifejlesztett görgős agyfékkel, mely jó adagolhatóságával és városi-túra viszonylatban mindig elégséges fékerejével emelkedik ki a tömegből.
Az agydinamó 6V feszültség leadása mellett 2,4W teljesítményt képes leadni, mely elégséges egy első és egy LED-es hátsó lámpa működtetéséhez.
Az agydinamót kizárólag 2,4W-os rendszerrel lehet csak használni, nem kompatibilis a 3W-os rendszerekkel. Ez az agydinamó csak 26" és 28"-os kerékmérettel használható, mivel a 20"-os kerék esetén a görgős agyfék fékereje jelentősen megnőhet, és fékezés alatt a kerékpár irányíthatatlan lesz.
Bukósisak felnőtt Casco Daimor MTB piros L-es 59-63cm
Attraktív megjelenésű kerékpáros sisak, mely a Casco által szabadalmaztatott Monococqe In-Mold technológiával nagy ütésállóságú polykarbonát héjjal készül. Ez a dizájn és a jó minőség teszi ezt a sisakot sok hobby kerékpárosok legjobb választásává.
A már említett Monocoque-In-mold technológia annyit jelent, hogy a külső héjat és a belső ütéselnyelő réteget összeillesztik egyetlen elválaszthatatlan résszé. Ez egy könnyű ésextrém biztos egységet hoz létre, magas ellenállósági tényezővel.
A Casco saját tesztlaborral rendelkezik, ahol folyamatos törésteszteket végeznek mind a saját, mind a konkurens márkák fejvédőin, így biztosítva az "életbevágó" különbséget a távol-keleti olcsó tucatáru és a saját termékei között.
Még egy fontos tényezőt kell megemlíteni a sisaknál. A Casco Disc-Fit rendszert, amellyel könnyedén mindenki saját fejméretéhez állíthatja a sisakot.
Csak a megfelelő méretű bukósisak véd! Vásárlás előtt kérje értékesítőink segítségét, akik speciális mérőpánt segítségével megmérik fejkerületét, így mindig az optimális méretű fejvédőt ajánlják!
Bukósisakját soha ne hagyja autója hátsó szélvédője alatt, mert az extrém hőség gyengíti a szerkezetét. A gyártói ajánlás szerint 4-5 évente cserélje le fejvédőjét, mert az alkalmazott ragasztók, habok, polykarbonát héj az UV sugárzás hatására elveszíthetik ütéselnyelő képességüket.
Bukósisak felnőtt Casco Ventec Classic, ezüst/fehér, univerzális 55-61cm
Attraktív megjelenésű kerékpáros sisak, mely a Casco által szabadalmaztatott Monococqe In-Mold technológiával nagy ütésállóságú polykarbonát héjjal készül. Ez a dizájn és a jó minőség teszi ezt a sisakot sok hobby kerékpárosok legjobb választásává.
A már említett Monocoque-In-mold technológia annyit jelent, hogy a külső héjat és a belső ütéselnyelő réteget összeillesztik egyetlen elválaszthatatlan résszé. Ez egy könnyű és extrém biztos egységet hoz létre, magas ellenállósági tényezővel.

Bukósisak felnőtt Casco Ventec Classic, kék/fehér, univerzális 55-61cm

Bukósisak felnőtt Casco Ventec Classic, piros/fehér, univerzális 55-61cm

Bukósisak felnőtt Casco Ventec Classic, sárga/fehér, univerzális 55-61cm

Bukósisak felnőtt Casco Ventec Classic, szürke/fekete, univerzális 55-61cm

A 2010-es évtől hódít az SPD a trekking, cross, és egyéb szabadidős kerékpárokon is. Így a piacon egyre inkább odafigyelnek a gyártók ezen közönség kiszolgálására is. Puhább talp és kényelmes felsőrész jellemzi a szabadidő cipőket. A kerékpárról leszállva is kényelmesen nézelődhetünk, sétálgathatunk bennük, illetve megjelenésük is szolíd. Fűzös kialakításával megfelelő szorosságot tudunk beállítani, tépőzáras kialakításával pedig szilárdan rögzíthetjük a bokát.
Próbálja ki ön is a hatékony pedálozás új dimenzióját.

Fék tárcsa Hayes Stroker Gram első fekete, karbon karral (tárcsa és adapter nélkül)
Gramm mániások figyelem! Tegyétek magatokévá a Hayes gyönyörű és könnyű fékét!
Szimmetrikus fékkartest
Karbon fékkar, szerszámmentes elérés-állítással
Két részből álló féktest, titán csavarokkal
Szín: fekete
Fél-fémes fékpofák
Fékfolyadék: DOT4
Fék tárcsa Hayes Stroker Gram hátsó fekete, karbon karral (tárcsa és adapter nélkül)
Gramm mániások figyelem! Tegyétek magatokévá a Hayes gyönyörű és könnyű fékét!
Szimmetrikus fékkartest
Karbon fékkar, szerszámmentes elérés-állítással
Két részből álló féktest, titán csavarokkal
Szín: fekete
Fél-fémes fékpofák
Fékfolyadék: DOT4
A Sunrace Driven MX széria a gyártó felső kategóriájú MTB alkatrészeit jelenti. Pontos tervezés, gyönyörű kivitelezés, Bomba ÁR!
Alumínium lánckerekek a kis súlyért. Alubak a jó merevség és súly arányért. FluidDrive váltássegítő rendszer a vajpuha, gyors váltásokért. Kellhet ennél több?
A Shimano legegyszerűbb és megfizethető árú 9 sebességes lánccal kompatibilis MTB vagy trekking hajtóműve. A fejlődő piac elengedhetetlenné tette, hogy már elérhető áron tudjunk vásárolni ilyen hajtóművet. Tökéletes választás azoknak, akiknek egyszerűen kevés lett a 24 sebesség, és váltani akarnak, vagy akik haladni szeretnének a korral, és megtapasztalni áttételek széles skáláját. Nadrágszárvédőjével nem leszünk olajosak. Cserélhető acél lánckerekei miatt pedig nem kell eldobni az egészet, ha a fogak megkopik. Érezze meg a változást!
Specifikáció:
Fogszám: 48/36/26
Cserélhető acél lánckerek
Hyperdrive váltást segítő rendszer
Csak 9 sebességes HG vagy azzal kompatibilis lánccel használható!!!
Hajtómű Shimano Alivio M430 175-22/32/44 Octalink láncvédős fekete
A Shimano legegyszerűbb és megfizethető árú 9 sebességes lánccal kompatibilis MTB hajtóműve. A fejlődő piac elengedhetetlenné tette, hogy már elérhető áron tudjunk vásárolni ilyen hajtóművet. Tökéletes választás azoknak, akiknek egyszerűen kevés lett a 24 sebesség, és váltani akarnak, vagy akik haladni szeretnének a korral, és megtapasztalni áttételek széles skáláját. Nadrágszárvédőjével nem leszünk olajosak. Cserélhető acél lánckerekei miatt pedig nem kell eldobni az egészet, ha a fogak megkopnak. A Shimano által fejlesztett Octalink haltóműtengellyel a hajtás sokkal merevebb lesz, és kiemelkedő módon megnöveli az erőátvitelt. Érezze meg a változást!
Specifikáció:
Fogszám: 44/32/22
Cserélhető acél lánckerek
Hyperdrive váltást segítő rendszer
Csak 9 sebességes HG vagy azzal kompatibilis lánccal használható!!!
Egy igazi DH vagy freeride hajtómű, egy darabból kovácsolva... "Teljesítmény mindenek előtt!!!" Valószínüleg ezt a feliratot látta a tervezője minden nap munkábamenet. Valószínűleg egy elefántot is le lehetne ütni vele, annyira erős. Kinézetre pedig csodálatos csillogó fekete.
Két lánctányérja miatt sokoldalúan lehet használni, éppen ezért minden "zúzós arc"-nak ajánlott!!!
A Truvaitv X-Flow az egyik legjobb 8 sebességes lánccal kompatibilis hajtómű a piacon. Ára versenytársaihoz képest mégis alacsony. 42, 34 és 24 fogas lánctányérjai jobbára mountainbike-os felhasználásra teszik alkalmassá, de a nem túl sietős túrázóknak is tökéletes választás. Tökéletesen használható régi kopott hajtóművek lecserélésére, illetve 8 sebességre való fejlesztére.